Angyali segítségnyújtás

Ha van olyan személyes problémád, amivel régóta nem boldogulsz, ami hosszú ideje gyötör téged, akkor talán megfordul benned, hogy jó lenne, ha egy angyali létező végre válaszolni tudna, megoldással szolgálna a feszítő helyzeted oldására. A velem együtt dolgozó, 3 magas tudatosságú angyali létezőből álló Gyógyító Angyali Csoport tagjai személyes problémákra és helyzetekre is segítenek rálátást nyújtani egy sokkal tágabb, angyali nézőpontból.

Személyes közvetítés során közvetlenül tőlük lehet kérdezni és egy kérdés-felelet formájában történik az információ átadás. E-mailen is lehetőség van kérdésfeltevésre, ekkor írásban rögzítem az ő álláspontjukat és elküldöm a megadott e-mail címre.

A közvetítés során tehát konkrét irányvonalakat adnak át és segítenek a tisztánlátásban azáltal, hogy egy tágabb, angyali nézőpontból mutatják be a problémát okozó helyzetet. Segítségükkel rálátást kaphatunk helyzetünk megoldásának kulcsára és megtalálhatjuk belső igazságunkat, amit már nem voltunk képesek felfedezni a nagy kavarodásban. Ha arra vágyunk, hogy az angyalok segítsenek végre valóban rálátni a szituációra és ezáltal megoldani azt, akkor ebben minden támogatást és segítséget megadnak nekünk.

Bejelentkezés és további információ: 20/344-26-60 vagy Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

Személyes közvetítés ára: 10.000,- Ft

E-mailen történő válaszadás ára vidéken és határon túl élők számára: 8.000,- Ft (Körülbelül egy hét átfutási időre kell számítani, miután elküldted nekünk a kérdésedet.)

 

 
A Gyógyító Angyalokról

Három magas tudatosságú angyali létező dolgozik velem szoros együttműködésben. Csoportos munkánk során ők közvetítik az emberek felé energiájukat a fátyol túlsó oldaláról és én vagyok az, aki ezt továbbközvetíti az innenső oldalról. Négyen alkotunk egy csoportot, feladatunk pedig egyfajta támogató közeg létrehozása a hozzánk forduló emberek körül, akik ezáltal könnyen bele mernek nézni önmagukba, amitől eddig féltek, mert úgy gondolták, ott valami csúnya vagy visszatetsző dolgot találnának.

Bővebben...
 
Félelemoldás

Gyógyító Angyali Csoport: Félelemoldás

 

Hanganyag (10 perc / 22,5 MB)

Üdvözlünk Benneteket, Kedves gyógyulni vágyók! Ebben az anyagban négyen veszünk részt, hárman, akik a fátyol túloldaláról közvetítjük energiánkat és egy fő van, aki mindezt a fátyol innenső oldaláról teszi. Négyen alkotjuk azt a csoportot, aki most előkészíti a terepet a gyógyulásod számára. Nevezd ezt, ahogy szeretnéd, mi úgy nevezzük: létrehozunk egy erőteret, amelyhez kapcsolódva Neked sokkal könnyebben megy önmagad gyógyítása és nem kérünk érte semmit, csak hogy higgyél önmagadban. Ez kulcsfontosságú.

Bővebben...
 
Küldetésünk beteljesítése

Gyógyító Angyali Csoport: Küldetésünk beteljesítése

 

Hanganyag (19 perc / 43,9 MB)

Üdvözlünk benneteket, gyógyulni vágyók! Ebben az anyagban hárman közvetítjük felétek energiánkat a fátyol túlsó oldaláról és egy fő van, aki ezt a ti oldalatokról teszi. Nevezd ezt, ahogy szeretnéd, mi négyen közösen létrehozunk egy erőteret, amin belül gyógyulásod csodával határos módon elkezdődhet, választásod szerint. Élj a lehetőséggel, amennyiben úgy érzed, itt az ideje, hogy életed irányítását kivedd azok kezéből, akik a maguk életét kívánják előbbre vinni általad és végre magadhoz ragadd a hatalmadat, ami emberi formában is megillet téged, és ezzel automatikusan ellökd magadtól azokat, akik az energiáidból élnek. Ez lesz tehát a mai gyógyításunk tárgya, ezen fogunk dolgozni. Ha itt az idő számodra, hogy letedd a másoktól való függőség korlátait, akkor erősítsd meg ezt egy határozott igennel, amit a szívedben kimondasz.

Bővebben...
 
Utazás a Végtelenbe

Gyógyító Angyali Csoport: Utazás a Végtelenbe

 

Hanganyag (19 perc / 43,1 MB)

Gyógyulni vágyók, üdvözlünk benneteket! Ebben a programban hárman közvetítjük felétek energiánkat a fátyol másik oldalról és egy fő van, aki ezt az innenső oldalról, a ti oldalatokról teszi. Mi négyen alkotjuk azt a csoportot, aki most előkészíti gyógyulásod terepét, ha beleegyezel a folyamatba. A mai alkalommal a félelem alapú megközelítés helyett áttérünk az isteni énetek valóságán alapuló megközelítésre. A félelemmel játszhattok további játékokat, azonban ő nem fog félreállni előletek, ha nem kerülitek meg ti magatok a játékát és nem cselezitek ki az útját. Nem azáltal, hogy félrelökitek, hanem megkerülitek, kiálltok az útjából és megnézitek életeteket egy más perspektívából, az isteni énetek nézőpontjából.

Bővebben...
 
Korlátozó hiedelmek lebontása

Gyógyító Angyali Csoport: Korlátozó hiedelmeink lebontása

 

Hanganyag (17 perc / 30,1 MB)

Gyógyulni vágyók, üdvözlünk benneteket! Ma a korlátozó hiedelmek lebontásában segédkezünk, hárman a fátyol túloldaláról közvetítjük felétek energiánkat és egy fő van, aki ezt a fátyol innenső oldaláról, a ti oldalatokról teszi. Halljuk segélykéréseteket, amint elengedési problémáitokkal küszködtök, mert a régi elengedése bizony fáradságos azoknak, akik úgy érzik, minduntalan belefutnak a régi körökbe és képtelenek kilépni belőlük, úgy érzik, függőségektől roskadoznak és már nem értik, mire megy ki a játék, mert már rég elvesztették hitüket, kitartásukat abban, hogy az igazság mindig győz és a valóság felülírja az illúziót.

Bővebben...
 
Összekacsolódni a Mindenséggel

Ezt a gyakorlatot én találtam ki magamnak és mivel annyira jól működött és olyan erősen hatott rám, megosztom Veletek. Lefekvés előtt, az ágyban fekve szoktam elképzelni és átélni a következőt:

 

Egy vagyok a Föld összes vizével, az óceánokkal, tengerekkel, folyókkal, patakokkal, forrásokkal. Gondolatban végigsiklom felettük. Összekapcsolódom velük.

Bővebben...
 


Hírlevél



HTML formátum?

JoomlaWatch 1.2.12 - Joomla Monitor and Live Stats by Matej Koval