|
|
A Rózsa Csillagkapu megnyitása 11:11:11 2009. novemberi energiák Mihály Arkangyal üzenete Celia Fenn közvetítésével Fordította: Orbán Andrea Viktória
Szeretett fénymunkások, szent pillanatba léptek be most, amint a fény egyre erősödik. Ez az a pillanat, amikor a Szent Rózsa Csillagkapu megnyílik és a tudatosságotok összhangba kerül a teremtés kozmikus mátrixával, felkészítve benneteket a jelenlegi transzformációs fejlődésetek során megtett utazásotok befejező szakaszára. A 11:11-es átjáró megnyitása rendkívül erőteljes tapasztalást fog hozni, hiszen a 11:11:11 (2009=2+9=11, november 11.)* hatását hordozza. A tripla energiák képviselik az aktiválási pontot az Isteni Krisztusi Fény energiáihoz. Ebben az időszakban egy fényrobbanás következik be és elkezditek aktiválni önmagatokban a Rózsa Portált vagy Csillagkaput, és ez lesz a ti összekötő pontotok a Krisztus Tudatossághoz.
Szeretteim, transzformációs utazásotok ezen utolsó fokán már aktiváltátok DNS-etekben az eredeti tervrajz tökéletességét, kiegyensúlyoztátok önmagatok férfi és női minőségét, továbbá teljes mértékig aktiváltátok fénytesteiteket. Ezen kívül sikerrel aktiváltátok tobozmirigyeteket és elkezdtétek a mirigy energiáit a kristályos új energiák formájába önteni, hogy képessé váljon a kristályfény magasabb frekvenciáit fogadni és továbbítani. Most elkezditek kibontani energiamezőtökben a Rózsa „fázisát” és elkezditek megformálni az arany „csillagkaput”, ami közvetlen hozzáférést nyújt az Egyetlen Szív Kozmikus Fényének áradatához az egész emberiség számára. Ahogyan elkezditek megformálni a szépség eme koherens mintázatát energiamezőtökön belül, úgy kezdi el maga a bolygó is megteremteni ezt a csillagkaput azon a területen, amit ti Déli-sark névvel illettek. Szeretteim, ez a Szent Rózsa, az Ikerlángok misztériumának és a Grál-kódok aktiválásának betetőzése. A Szent Rózsa a Felemelkedett Krisztus Tudatosság szimbóluma, ahogyan belétek kódolja az igazságot azzal kapcsolatban, hogy kik vagytok ti valójában, és amint belétek kódolja magát a felemelkedési folyamatot.
Elmagyarázzuk picit részletesebben. A Fény Grál-kódjai aktiválják fizikai testetekben a potenciálját annak, hogy a Krisztus Tudatosság Arany Fényének hordozói lehessetek. Ezt szimbolizálja az arany kehely is. Ti, a fénnyel telített fizikai testetekben valójában a „kehely” vagytok, mely magában tartja a Szellem végtelen, arany fényét. A Felemelkedett Krisztus tanításainak szent szimbóluma a Rózsa a serlegben. Drága szeretteim, a Rózsa a fénytestetek gerince, benne összpontosul az „élet virága”, a Rózsa Csillagkapu pedig saját isteniségetekhez és a Kozmikus Teremtés Mátrixa isteni kozmikus tudatosságához kapcsol benneteket. Ez a Rózsa a keleti hagyományokban lótusz alakban ismert. Ez a virág megnyílik, hogy átjáróként szolgálhasson a kozmikus tudatosságba, őseink szerint ez a portál az „isteni ember” vagy az emberi angyal „tervezetének” része. Rengeteg ősi, felemelkedést elősegítő spirituális gyakorlatot terveztek úgy, hogy a fény gerincoszlopát jelölték meg, mint kiindulópontot, mint az erő gyökerét, amit megnyitottak, „kivirágoztattak”, ami valójában a Rózsa Csillagkapu volt, és ami akkor Szent Geometriai Portál néven volt ismeretes. Ezt a virág alakzatot kódolták a franciaországi katedrálisokba is, mint a Notre Dame, ami a „Hölgyünk” (a krisztusi fény női aspektusa, Mária Magdolna) és párja, Yeshua ben Josef (Jézus)* tanításai és élete tiszteletére emeltek. Így, kedveseim, az Élet Virágának Szent Rózsája a Kozmikus Csillagkapu, ami formába önti és kibontja csillaglelketek energiamezejét, amint bolygótok újjászületik és újrarendeződik a Nagy Kozmikus Rózsa formájába. Ez a Csillagkapu Harmónia Geometriai mintázata, ami elősegíti végső felemelkedéseteket a Kozmikus Szívbe és Elmébe és elősegíti az Új Föld megteremtését és megtapasztalását annak összes lehetőségével. Szeretett fénymunkások, amint aktiváljátok magatokban a Szent Rózsát, rendkívül fontos, hogy maradjatok a béke és szeretet legmagasabb rezgéseinek fokán. Éteri testetekben vagy szférikus energiamezőtökben a most elérhető legmagasabb rezgéseket tartalmazó szent geometriai mintázatot hozzátok létre. Ez a magasabb összefüggések/egység mintázata és fontos, hogy a helyén tartsátok önmagatokban, tehát ezt a mintát az összetartozás/egység és integritás fizikai energiájában kell tartanotok, különben egyensúlyát veszti, összeomlik, és könnyen káoszt okoz bennetek. Ha ez bekövetkezik, szeretteim, ne essetek pánikba, ne idegeskedjetek és ne is essetek depresszióba. Térjetek vissza szívetek középpontjába, ahogyan tanítottuk nektek, lélegezzetek mélyen, kapcsolódjatok a Krisztus Tudatosság Arany Fényéhez és a feltétel nélküli szeretet energiájához. Kapcsolódjatok magatokban a Szent Szív energiájához, hozzátok egyensúlyba a férfi és a női energiátokat úgy, hogy kifejezitek erre vonatkozó szándékaitokat és beléptek a Szellem és a Lélek szent egységébe, ahogyan tanítottuk nektek. Így visszatérhettek az egység, a kegyelem, a szépség és az integritás mintázataihoz. Hiszen ti vagytok maga a Szent Rózsa, ti vagytok a szépség, az egység, a kegyelem és a szenvedély. Ti vagytok az isteni szeretet emberi formát öltött megnyilvánulásai.
A 11:11:11 időszakában azok közületek, akik készen állnak, elkezdik megteremteni magukban a Rózsát, más szóval elkezdik kibontani a fény szirmait önmagukban, ami összekapcsolja őket a Kozmikus Fény és Tudatosság Rózsa Csillagkapujával.
„Hölgyünk”, Mária Magdolna, a Krisztusi Tudatosság tanítójának szerepkörében átadott meditációja: Szent Rózsa Meditáció 11:11:11 alkalmára Fény és szeretet drága virágai, elérkeztetek abba a szent pillanatba, amikor készen álltok arra, hogy Szent Rózsává váljatok. Arra kérlek benneteket, jöjjetek velem és engedjétek a sugárzó krisztusi energiának, hogy belépjen lényetekbe és engedjétek, hogy megnyissa bennetek a Kozmikus Tudatosság Rózsáját. Ezt a munkát végeztem én el szeretett párommal a célból, hogy arra a pontra emeljük tudatosságotokat, ahol már valóban képesek vagytok magatokhoz ölelni lényetek isteni és kozmikus aspektusait. Ez az a pont, ahol tudjátok és érzitek a szívetekben, lelketekben és testetekben, hogy ti vagytok a Mennyország a Földön, ti vagytok a Krisztusi Fény Rózsája. Üljetek le szép csendben, kérlek benneteket, és engedjétek meg magatoknak, hogy mélyeket lélegezzetek. Figyeljetek befelé, Szent Szívetekbe és érezzétek, ahogyan az isteni energia keresztüláramlik rajtatok. Csodálatosak vagytok és minden mértéket felülmúlóan szeretünk benneteket. Mélyen, nagyon mélyen szeretünk benneteket. Érezzétek, amint a szeretet keresztüláramlik sejtjeiteken és minden egyes részeteken, akik ti magatok vagytok a Fátyol innenső oldalán, a Fény Birodalmaiban. Mélyen szeretünk benneteket. Lélegezzetek és érezzétek a szeretetet. Érezzétek, hogy ti is szerettek, érezzétek ezt a szeretetet a szívetekben. A legjobb, ha mély levegőt vesztek az orrotokon keresztül és a szátokon keresztül kiengeditek. Engedjétek, hogy az élet lélegzete átjárja testeteket. Szeretünk benneteket. Maradjatok így és lélegezzetek legalább tíz percig. Ezt követően testetek megnyugszik, elmétek kitisztul. Most fókuszáljatok ismét a szívetekre és kérjétek meg felsőbb éneteket, hogy segítsen összhangba kerülnötök belső isteni férfi és női energiáitokkal. Érezzétek szívetekben a sugárzás eksztatikus fényrobbanását, ami elkezd lefelé terjedni testetekben alsóbb csakráitokon keresztül, le, egészen a Földbe, a Földcsillag középpontjába. Most le vagytok földelve és valóban kapcsolódtok a Földanyához. Érezzétek a szeretetet kiáradni szívetekből a Föld közepébe majd onnan vissza a szívetekbe. Lélegezzétek be ezt a szeretetet lényetekbe. Most, ahogyan lágyan sütkéreztek ebben a csodálatos szeretetben, érezzétek az isteni kegyelem energiáját magatok körül. Kegyelem és szépség vesz körül benneteket, bízzatok teljesen abban, hogy támogatva és vezetve vagytok a bennetek lévő isteni fény által. Most engedjétek magatoknak, hogy megérezzétek a csatornát fénytestetekben, ami összhangba kerül gerincetekkel és engedjétek, hogy ezt a szeretetenergiát felhúzzátok a csatornába a szíveteken keresztül, majd át a koronacsakrán. Ezen a ponton érezni fogjátok, hogy a tobozmirigyetek aktiválódik szeretet- és fényrobbanás által és a fény felfelé kezd utazni bennetek, a rózsaszirmok pedig elkezdenek megnyílni. Ez lesz a legcsodálatosabb és legeksztatikusabb élményetek, ha készen álltok az isteni szeretet befogadására, ami rajtatok keresztül ömlik majd rátok egyenesen a szívetek középpontjába, majd onnan a Földanya testébe. Érezni fogjátok a rózsát kinyílni önmagatok körül is. A színek elkezdenek örvényleni körülöttetek. A mozgást érzékelitek és az éteri szférátok a Szent Rózsa geometriai mintázatát fogja felvenni. A fény legcsodálatosabb gyermekei, tudjatok róla, hogy szeretve vagytok. Tudjátok, hogy a fény e gyönyörűséges rózsája lesz a Szellem és a Lélek eszköze arra, hogy felemeljen benneteket a Kozmikus Tudatosság szintjére. Együtt ünnepeljük veletek a Rózsa megnyitását… a szeretet virágának megnyílását. Érezzétek, amint ez az átalakítás megnyit benneteket a Kozmikus Teremtés Mátrixa, minden teremtés ősanyja előtt. Fel fogjátok ismerni saját isteni esszenciátokat, ahogyan én magam is felismertem, és eggyé fogtok válni a teremtés isteni fényével. Fény szeretett gyermekei, ez volt az én munkám és az én szándékom a Szerettemmel. És sikerrel jártunk. Most átadjuk nektek a következő egyszerű szavakat, melyek elkezdik felizzítani bennetek a Grál-kódok beteljesítő, átalakító munkáját. Ez azokra vonatkozik, akik készen állnak arra, hogy elfogadják saját transzformációjukat és felemelkedésüket az Új Földön való új típusú létezésre vonatkozóan. Ez a pillanat nagy öröm számunkra, hiszen végre láthatjuk munkánk beteljesülését, amiért kétezer évvel ezelőtt idejöttünk, hogy elvégezzük. És örvendezünk, hogy nem csak a mi munkánk gyümölcse érett most be, hanem nagyon sokaké, akik az Isteni Terv szolgálatában a fejlődésetekért dolgoztak és azért, hogy felemelkedhessetek a Fény Virágába, ami ti magatok vagytok.
A meditáció végezetével kérünk benneteket, legyetek tudatában annak, hogy a folyamat megkezdődött. Lélegezzetek mélyen és engedjétek meg magatoknak, hogy figyelmeteket ismét a szívetekre összpontosítsátok. Lélegezzetek mélyen újra és engedjétek tudatosságotok fókuszát belépni ismét a testetekbe. Szeretteim, tudjátok, hogy a Rózsa által, ami megnyitja éteri szférátokat, nagy változásokat fogtok megtapasztalni életetekben. Biztonságban fogjátok magatokat érezni, és érezni fogjátok, hogy minden szinten szeretve vagytok. Érezni fogjátok a kapcsolódást a mi szeretetünkhöz és tudni fogjátok, hogy minden úgy van jól, ahogyan van, nem számít, mi történik éppen veletek. Érezni fogjátok a fényt a szívetekben és megtanuljátok végre élvezni az életet, amint megérzitek az isteni áldás bőségét és gazdagságát magatok körül. Igazából otthon vagytok szeretteitekkel! De, ahogyan a legkedvesebb arkangyal már említette, fontos, hogy most önmagatok legmagasabb szintű igazságában és integritásában tartózkodva távozzatok, bármi is legyen a ti igazságotok. Beszéljetek és cselekedjetek igazságotok szerint. Ébernek és tudatosnak kell lennetek, ezért maradjatok nyitottak, szeretők és őszinték. Ahhoz, hogy valóban befogadjátok a Rózsa fényét éteri szférátokba, rá kell tudnotok bízni magatokat a jó értelemben vett erkölcsös élet tisztaságára és integritására, mint egy olyan lehetőségre, ami révén, ha bármi olyannal találkoztok utatok során, ami nem tartalmazza a legmagasabb szintű tisztaságot és integritást, akkor egy pillanatra kizökkenhettek és érezhettek diszharmóniát, amit úgy tudtok orvosolni, hogy rögtön visszatértek a kegyelem, szeretet és harmónia állapotába. Ez az állapot egy olyan élet eredménye, amit valóban a legmagasabb szintű igazságotok szerint éltek meg szeretetben és integritásotok biztos tudatában. Ezekkel a szavakkal búcsúzunk tőletek nagy örömmel a szívünkben! Szeretve vagytok. Csodálatosak vagytok. Ti vagytok az isteni fény maga. Ti vagytok a Szent Rózsa!
* A fordító megjegyzése.
Forrás: The Opening of the Rose Stargate — 11:11:11 — The Energies for November 2009 Köszönetet mondunk Celia Fenn-nek, aki beleegyezett, hogy közvetített anyagai magyar fordításban megjelenhessenek oldalunkon.
Powered by !JoomlaComment 4.0alpha3
!joomlacomment 4.0 Copyright (C) 2009 Compojoom.com . All rights reserved." |
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||






Szia Anita! A közvetítés egy fontos ...
Üdvözöllek Andrea! A távolság miatt, ...
Kedves Yeshua Mester! Végtelenül sze...
Sziasztok, A mai közvetítés jó erős ...
Sziasztok. Sajnos én sem tudok most m...
Szia Szabina!
OOoh,de kár,hogy ezt csak most vettem...